2004. május 30. | Vegyetek Szent Szellemet!

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

A pünkösd egy rendkívül fontos ünnep a Bibliában, mely a Szent Szellem kiáradásával teljesedett be. Előtte Jézus a feltámadásával beteljesítette az első zsenge ünnepét, 40 napig megjelent a tanítványoknak, majd felvitetett, és az 50. napon elküldte a Szent Szellemet. A Názáreti Jézus szolgálata előtt Keresztelő János megtérésre intette az embereket, ezáltal felkészítve őket a Messiás és a Szent Szellem eljövetelére. A Szent Szellem vétele által az ember visszanyeri istenképűségét, amit a bűnbeeséskor elvesztett. Általa tudjuk venni Isten erejét is – nagyon fontos, hogy szomjazzuk ezt az erőt, mert akkor Isten be fog tölteni minket.

Elhangzott igék

  • Efézus levél 2,14-16.
  • Máté Evangéliuma 3,11-17.
  • János Evangéliuma 7,37-39.