2006. november 5. | A rendkívüli út

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

A bűn egyik legsúlyosabb következménye az Istentől való elutasítottság lett, mely elutasításra Káin és Ábel különbözőképpen reagáltak. Ésaiás próféciája szerint maga a Messiás is elutasítást fog elszenvedni. Az evangéliumok beszámolója alapján Jézus utolsó szavaival azt kérdezte Istentől, hogy miért hagyta el Őt. Míg Káin az Istentől való elutasításra lázadással felelt, minek testvére áldozatul esett, addig Jézus ugyanebben a szituációban Isten kezére bízta az életét. Ezt azért tette, hogy Megváltóként levegye rólunk még az elutasítás minden szellemi, lelki, fizikai következményeit is. Jézus áldozata által az ember lelke ki tud jönni az elutasítás alól és újra szeretett lény tud lenni.

Elhangzott igék

  • I. Korintus levél 12,31.
  • Ésaiás könyve 53,3.