2007. április 29. | Amit szem nem látott

Címkék:

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Sokan elmélkednek azon, hogy mi lesz a halál után; erre Jézus adott választ, amikor átváltozott. Az apostolok ott megláthatták, hogy milyen dicsőséges testet fognak kapni, akik elfogadják Jézust, valamint hogy az emberi test is be tud kerülni Isten jelenlétébe, ami addig elképzelhetetlen volt. Ez az esemény bemutatta Krisztus dicsőséges testét, és azt, hogy Ő egy csodalény. Világossá vált, hogy Isten csak a Fiában gyönyörködik, és ha mi befogadjuk Őt, akkor minket is elfogad. Nyilvánvaló lett, hogy a fentről jövő beszéd, az Ige által lehet megérteni az élet értelmét. Jézusnak megmaradt a teste, csak más, angyali formát vett fel, így lesz ez velünk is.

Elhangzott igék

  • Lukács Evangéliuma 9,28-36.
  • Apostolok Cselekedetei 2,17.
  • I. Péter levél 1,25.
  • Mózes II. könyve 3,5.
  • II. Péter levél 1,16-21.
  • I. Korintus levél 15,19.
  • I. Korintus levél 2,9-10.
  • II. Korintus levél 15,35-40.
  • János Evangéliuma 20,25-27.
  • I. Korintus levél 15,52-54.