2007. június 17. | Jeruzsálem, a szövetség próbaköve

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Dánielt érdekelte, ; ;hogy milyen állapotok uralkodnak a Templomhegyen, mert ott volt Isten jelenléte, ami Izraelt eggyé kovácsolta. Mikor ez a kenet elhagyta a hegyet, akkor kezdődtek el a harcok, a pusztulás és a száműzetés, ami azzal járt, hogy a védelmet is elveszítették. Ameddig lázadás áll fenn a kiválasztott nép és Isten között, addig nincs békesség. Izrael abban különbözik a többi nemzettől, hogy ők spirituális közösség is, amit meg kell erősíteniük. A végső harc alatt Jeruzsálemben már állni fog a Templom, ezért a világ szellemi központja lesz. A vég pedig akkor lesz meg, amikor a pusztító teljesen eltöröltetik

Elhangzott igék

  • Dániel könyve 9,20. 24-27.
  • Hóseás könyve 1,9-12. 6,1-2.
  • Ezékiel könyve 38-39.
  • Ézsaiás könyve 2,2-4.