2010. június 20. | Írás a falon

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Az utolsó időkkel kapcsolatosan fontos, hogy megismerjük Isten akaratát, hiszen Ő semmit sem rögtönöz, a próféciákon keresztül kiszámítható. ;Prófétai korban élünk, melynek legalább öt jele figyelhető meg. Izrael fiainak az atyáik földjére történő visszatérése mellett látható, hogy a korábban elszáradt fügefa, Izrael megelevenedik, életre kel. Mindemellett a Szent Lélek nagyméretű kiáradása tapasztalható szerte a világon. A törvénytelenség megsokasodása és az Isten országa evangéliumának világméretű hirdetése szintén jelzi, hogy az utolsó időkben élünk, ezért fontos, hogy felkészülten és reménységgel várjuk Jézus Krisztus visszajövetelét, amely közel van!

Elhangzott dalok

  • Úgy vágyom látni már (Méltó a Bárány)
  • Ugyanaz a (Lenn a völgyekben)
  • Oly jó (Felvirradt végre a nap)
  • Azt mondják, Ő csak ember
  • Jerikó falai (Bízzál az Úrban)
  • Szól a gyenge, hős vagyok
  • Látni fogod (Szülőfájdalom)
  • A kárpit meghasadt (Ahogy az élő kost)

Elhangzott igék

  • Dániel könyve 5,1-7; 17-31.
  • Lukács Evangéliuma 12,54-57.
  • Ézsaiás könyve 43,4-6.
  • Lukács Evangéliuma 21,28-31.
  • Jóel könyve 2,28-29; 2,23.
  • Máté Evangéliuma 24,12-14.