2016. október 16. | A rendkívüli csodákig

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Pál apostol sikerének titka elhívása és felkenetése mellett abban állt, hogy egy adott városban, egy adott helyzetben mindig felismerte, megértette, hogyan lehet a Szentlélek jelenlétét felépíteni, a kenet növekedését elérni. Amikor a Szentlélek ereje felszabadul egy városban, olyan változások történnek, melynek eredményeképpen az emberek a Názáreti Jézus Krisztus által megbékülnek az élő Istennel, és új gyülekezetek jönnek létre. ;Pál apostol Efézusban Isten dicsőítése mellett az Ige szólása, hirdetése, tanítása által növelte a Szentlélek kenetét személyes életében, a gyülekezetben és az egész városban. ;Az Apostolok cselekedetei 19. fejezete alapján elmondható, hogy a Szentlélek erejének, kenetének növekedése egy személy életében, illetve egy közösségben csak ott valósul meg, ahol a kereszténnyé válás három bibliai alaplépését betöltik. ;Ha azt akarjuk, hogy Isten sokféle kegyelmi ajándéka realizálódjon a hívők életében, akkor a teljes evangéliumot kell az emberek elé tárni, mert a Szentlélek csakis emellett tesz bizonyságot. ;

Elhangzott dalok

  • Nincsen más
  • Neved magasztalom én Uram
  • Fény árad ránk
  • Az élet forrásánál
  • Lesz feltámadás

Elhangzott igék

  • Apostolok Cselekedetei 19,8–20
  • Apostolok Cselekedetei 2,37–39